header_new_1.jpg

Fejlesztési követelmények


A tanulási önismeret
kiindulópontja, reális célok kitűzése. A tanulók rendszeresen visszatérő teljesítménypróbákon szembesülhetnek képességeik, részképességeik pillanatnyi szintjével, s ennek alapján részt vehetnek individuális és kiscsoportos fejlesztőprogramokban (ha az iskolában ezt megszervezzük). Saját belső lehetőségeik megismerése és elfogadása alapozza meg a tanulók elégedettségét és harmonikus életvitelét.

A tanulási nehézségek
közös megfogalmazása, a megoldások keresése, az őszinteség és az egyéni életproblémákkal való szembenézés képességét fejleszti ki a tanulókban.

A tanuláshoz való megfelelő viszony
gondozása folyamatos követelmény. A minden tanulót elérő alkalmi vagy sorozatos tanulási kudarcok esetleges kedvezőtlen hatásainak korrekciója, a beidegződött rossz reflexek feltárása, átformálása, a művelődés iránti belsővágy, a világ iránti érdeklődés, kíváncsiság felkeltése, a tudásvágy felébresztése és táplálása, a nyitottság attitűdjének természetessé tétele egyetlen korosztálynál sem szorulhat háttérbe. Visszatekintés ez az elmúlt, és előretekintés az előttünk álló évekre: a jó és rossz tapasztalatok összegyűjtése, rendszerezése, elemzése, az élmények, a sikerek és a kudarcok újraélése, a pillanatnyi célok fényében.

A tanulási ritmus
a jó életritmus nélkülözhetetlen része. Az iskolai életformához való kényszerű alkalmazkodás, a szabadidő csökkenése, a mozgástér esetleges beszűkülése (például: kollégiumi élet) ellenére a mégiscsak létező lehetőségek észrevétele, kihasználása, tágítása segíti a szabadságban való korlátozottság felismerését, elfogadását és belső meghaladását.

A tanulási szokások
tudatosítása, jó szokások fölvétele, rosszak átalakítása a hatékony tanulás nélkülözhetetlen föltétele. A jó szokások elsajátításához tanulási tanácsok megfogalmazásán, megfogadásán, akarati megvalósításán át vezet az út. A helyes tanulási szokások a délelőtti iskolai tanulásra és a délutáni önálló tanulásra egyaránt vonatkoznak, kialakításuk és gondozásuk alapvető pedagógiai feladat.

A tanulás módszereinek
bemutatása és elsajátíttatása, a saját tanulási módszerek, eljárások kialakítása, rutinszerű gyakorlása a tanulás tanításának legkonkrétabb követelménye. Ez a szűk értelemben vett tanulásmódszertan, ennek veszi hasznát a gyerek közvetlenül és azonnal, s ezt a hasznosságot – szemben a többi fejlesztési követelmény hosszabb távú megvalósulásával – észreveszi maga is. Ezeknek a praktikus és egyszerű módszereknek az elsajátíttatása adja meg a tanulásmódszertan tanulásának hitelét és a kedvet hozzá.

A tanuláshoz szükséges alapképességek fejlesztése
a közoktatás teljes időszakának, még a középiskolának is alapvető követelménye. Ezen alapképességek iskolai kibontakoztatása első fokon az alsó, majd a felső tagozaton történik, azonban korántsem fejeződik be ott. Minden életkornak megvannak e téren a maga tennivalói, s különös jelentőséggel bírnak azokban a tehetséggondozó, felzárkóztató, előkészítő programokban, ahol erre a külön órarendi időt természetszerűen biztosítják. A képességek tervszerű fejlesztése egyrészt hosszú távú munka, másrészt intenzív kurzus is lehet, amely során nem nélkülözhető az iskola tantárgyi tanítási óráinak mint gyakorlóterepnek a felhasználása (lásd később részletesen).

A figyelem iskolázására
rengeteg gyakorlattípussal és gyakorlattal rendelkezünk. A tanulás közben való helyes figyelmi magatartás kialakítása kondicionálással történhet. Olyan helyzeteket teremtünk, amelyekben az élvezetes és egyszerű – vagy annak tűnő – feladatok csakis a figyelem egyirányú és teljes jelenlétével valósíthatók meg. A szétszórtság, a gondolati torlódások, az asszociációs parttalanság kialakulásában igen nagy szerepet játszik a gyermek környezete (az életmód, a családi életforma, a felgyorsuló világ dezorganizáló információzuhataga, az iskolai élet zaklatottsága), amit a figyelem egyirányú beállításának gyakorlásával ellensúlyozhatunk. A gyakorlatok (melyek részben egyéniek, részben közösségiek, tehát együttműködést is kívánnak) nemcsak a figyelmi magatartás kedvező alakulásához járulnak hozzá, hanem játékos voltukból következően kellő kedvet és hangulatot is teremtenek a tanítási órákon a tananyaggal való elmélyültebb foglalkozáshoz.

A személyiség integritásához, a tanulási sikerekhez, s ezzel az elkötelezett és így önálló tanuláshoz igen nagymértékben járul hozzá az, hogy a gyerekek hogyan tudják élőszóban megformálni, érzékletesen, ízesen közölni, előadni azt, amit tudnak. A beszéd fejlesztésének feladata magába foglalja a beszédtechnika, a retorika (szóbeli szövegalkotás), a szereplésgyakorlását és a szókincsfejlesztéstis.

A könnyed, jó szövegértéssel való olvasásképessége nélkül nem képzelhető el eredményes tanulás. Az a gyerek, aki leizzad a betűkkel való birkózás közben, nem lehet önálló a tanulásban, illetve amennyiben hiányos képességei mellett autonómiát teremt magának a tanulásban, biztosan elidegenül a tanulástól. Módszertanilag a hangos olvasás folyamatos gyakorlásával kezdődik az a munka, amelyben a hallgatóság élvezetét kiváltó interpretálásig kell eljutni. A közösségben való olvasás különböző munkaformái kitűnő szórakozást is jelentenek, és a figyelmi gyakorlatokhoz hasonlóan kreatív és konstruktív tanulási légkört teremtenek.

A néma értő olvasás gyakorlását ugyancsak elégtelen a gyerekek spontán olvasására bízni. A gyakorlás legegyszerűbb formája, az „elolvasom–eltakarom–elmondom” (3el) módszere – osztályban, kiscsoportban, párban és egyedül – a tananyag feldolgozásának olyan módja lehet, amely időszakosan gyakorolva és gyakoroltatva hozzászoktatja a gyerekeket az olvasás közben való teljes szellemi jelenléthez, a felelősséggel való olvasáshoz.

Az olvasási képesség fejleszthető számítógép felhasználásával is. A dinamikus olvasás elnevezésű olvasásfejlesztő program olyan olvasási magatartás kialakítását segíti, amelyre a szokásosnál sokkal nagyobb koncentráció jellemző, és ezzel egyszerre növelhető a szövegértés mértéke és az olvasás sebessége is.

Noha az emlékezeti képességjelentősen függ az adottságoktól, bizonyos, hogy a memória gyakorlással jelentősen fejleszthető. A jó megőrzési alapstruktúrák kisgyerekkorban szinte észrevétlenül alakulnak ki, de ha ez akkor nem vagy csak részben történt meg, a későbbi életszakaszokban nagy szerepe van még mindig a memória gyakorlásának.
A memória kapacitása a memoriterek helyes tanításával tágítható, és ez azzal a haszonnal is jár, hogy a kiválasztott szövegek igen közel kerülhetnek a gyerekekhez: írott magyar kultúránk belsőleg állandóan „kéznél levő” részét képezik. Ez összefügg a beszédképességgel, a megszólalás könnyedségével, a szótalálás gyorsaságával.

Csak a helyes – esetenként személyre szabott – módszereket kell megtalálnunk, amelyekkel a memoriterek tanulása nem kellemetlen kényszer, hanem az akarati erők gyakorlásának nélkülözhetetlen módszere.

A lényegkiemelési gyakorlatok, a kulcsszavak keresése, a kulcsszóvázlat, a vázlatkészítés, a jegyzetelés írott és hallott szövegből, a gondolati térkép vagy írott kivonat készítése olyan rögzítési eljárások, amelyek bármely tantárgy tanításának folyamatába beillenek, s amelyeket elsősorban a tanulásmódszertan-órákon kell megtanítani, és a szaktárgyi órákon képességgé fejleszteni.

A gondolkodás fejlesztésenélkül a gyerekeket két lábon járó lexikonokká – Szent-Györgyi Albert szavával „szecska”-tárolókká – alakíthatjuk, azonban nem ez a fejlesztési cél. Babits Mihály így fogalmazott: „Gondolkodni  és beszélni – nem lehetne rövidebben és mégis teljesebben megjelölni egész középiskolai tanításunk célját”. (Babits a nyolcosztályos középiskolára, tehát a 10–18 éves korosztályra gondolt.) Tehát nem ismereteket, tantárgyakat, tananyagokat tanítunk, hanem gondolkodni és beszélni. A tananyag – eszköz ehhez. Nagy elvárás a tanároktól, hogy így gondolkozzanak, hiszen az iskola ma elsősorban reprodukáltató intézményként működik, ahol a meglevő kultúrát kell átadni. Mégis: csak akkor számíthatunk megfelelő eredményre, ha ez az átadás élményekben gazdag újrateremtés, s a gyerekek számára önálló felfedezés. Így a problémahelyzetek teremtése, kérdések megfogalmazása, a válaszkeresés, a gondolkodási sémákra és eredeti utakra való rávezetés a pedagógiai feladat, amely – teljesülése esetén – akkor is működteti a gyereket, amikor egyedül marad tanulnivalóival. Vagyis a helyes tanítást átélve helyesen, tehát gondolkodva fog tanulni. Ehhez nélkülözhetetlen a fogalmakkal való helyes bánásmód gyakorlása is, vagyis a fogalmak belső tartalmának feltárása, a meghatározás képessége, az árnyalt és pontos definícióalkotás képessége. Fiatalabb korban mellőzhetetlen a gondolkodási minták, sémák átadása, a serdülőkortól az önálló problémamegoldással való kísérletezés kerül előtérbe.

Frissítve: 2009/12/15 - 03:40
fel | vissza | Az oldal nyomtatása